Az elmúlt két évben a Pirosfotel keretein belül a társadalom legkülönbözőbb rétegeiből érkező emberekkel dolgozhattam együtt. Ült már a pirosfotelben tehetős vállalkozó, hajléktalansággal küzdő ember, pályakezdő fiatal és érett felnőtt egyaránt. Dolgoztam kamaszokkal, akik még csak keresik a helyüket, és felnőttekkel, akik már sokféle élethelyzeten keresztül formálódtak. Kutatók, művészek, munkások, sportolók, szülők, utánpótláscsapatok tagjai osztották meg velem a történetüket — mindannyian a saját kérdéseikkel, elakadásaikkal, belső feszültségeikkel érkeztek.

A problémák rendkívül változatosak voltak: indulatszabályozási nehézségek, pánikrohamok, testi fájdalmak, függőség, gyászfolyamatok, gyerekkori traumák, kommunikációs akadások, párkapcsolati konfliktusok, alvászavarok, idegösszeroppanás, sportbeli kudarcélmények, életközepi válságok, kapunyitási pánik, és persze a mindennapok sokféle stresszhelyzete.

Mégis, a legfontosabb felismerés számomra az volt, hogy a külső körülmények bármennyire is különböznek, a belső világ mintázatai meglepően hasonlóak. Ugyanazok kérdések, félelmek és vágyak bukkannak fel újra és újra — csak más díszletek között. A közös nevező az, hogyan viszonyulunk az érzéseinkhez és a testünk finom jelzéseihez. Ezek a jelek szinte mindig velünk vannak, csak sokszor nem vesszük őket észre, vagy nem értjük, mit üzennek. Ez a tapasztalat újra meg újra megerősít abban, mennyire alapvető fontosságú, hogy megtanuljunk figyelni önmagunkra, és megtaláljuk a kapcsolatot saját belső térképünkkel.

Sokszor elfelejtjük, hogy a testünk nem pusztán szállítóeszköz, hanem élő jelzőrendszer. Az érzelmi kompetencia — vagyis hogy felismerjük, megnevezzük és megéljük a bennünk zajló érzéseket — nem luxus, hanem alapvető készség. Amikor ez hiányzik, könnyen elveszítjük a kapcsolatot önmagunkkal, és nem értjük, miért feszülünk, miért törnek ránk váratlan testi tünetek vagy belső bizonytalanság.

Ahogy Dr. Máté Gábor is hangsúlyozza: az érzéseink nem akadályok, hanem hidak a valóságunkhoz. A testünk szinte minden érzelemnél elsőként reagál: izomfeszültség, szívdobogás, légzésváltozás — ezek nem véletlenek, hanem finom üzenetek arról, hogy milyen belső folyamatok zajlanak bennünk. Ha nem figyelünk rájuk, ezek az üzenetek idővel felerősödnek.

Az egyik út az érzéseinkhez való kapcsolódásban a testérzeteink, a másik a megnevezésük: a verbalitás ereje. Amikor meg tudjuk fogalmazni, mit érzünk, az nem csupán a megértést hozza közelebb, hanem a kapcsolatainkat is őszintébbé, tisztábbá teszi. Minden érzés — még a legnehezebbek is — értékes információt hordoz önmagunkról és a kapcsolatainkról.

Az érzelmi kompetencia nem csak azt jelenti, hogy felismerjük ezeket az érzéseket, hanem hogy megtanulunk bánni is velük. Nem elnyomni, hanem együtt élni velük. Átengedni magunkon anélkül, hogy magukkal sodornának. Ha ezt megtanuljuk, képesek leszünk őszintén, de nem bántó módon megosztani az érzéseinket másokkal is — így válnak emberi közléssé a megélt tapasztalatok.

Amikor a saját érzéseinket felismerjük, könnyebben vesszük észre mások érzelmeit is. Ez az empátia alapja: hogy észrevesszük a másik ember belső világát, akár szavak nélkül is. Egy őszinte figyelem, egy jelenléttel teli pillantás már önmagában kapcsolatot teremt.

Végül minden, amit az érzelmekről tanulunk, akkor válik igazán élővé, amikor a kapcsolatainkban is meg tudjuk élni. Az ember társas lény. Kapcsolódásaink minősége alapvetően formálja azt, hogyan látjuk a világot, önmagunkat és egymást.

Máté Gábor könyveit korábban vegyes érzésekkel olvastam. Sok értékes felismerést találtam bennük, mégis gyakran éreztem úgy, hogy a laikus olvasó számára kevés kapaszkodót kínálnak a gyakorlati megértéshez. Ma már másként látom: ezek a könyvek hiánypótló módon teremtenek szükségletet. Hidat építenek a belső kérdéseink és a szakmai gondolkodás között, és megszólítanak  mindannyiunkat, akik mélyebb önismeretre, emberibb kapcsolódásokra törekszünk.

Ha egy üzenetet szeretnék kiemelni, az talán ez lenne: az érzelmi kompetencia nem csupán önismereti eszköz, hanem valójában a legjobb védelem a rejtett, egészséget romboló stressz ellen. Olyan készség, amelyet nem csak magunk miatt érdemes fejlesztenünk, hanem azért is, hogy gyermekeink számára is természetes támasz legyen. Mert ez a képesség nemcsak a gyógyulás egyik alapja, hanem a legfontosabb megelőző gyógyszer, amihez fordulhatunk a mindennapokban.

Ha ezek a gondolatok neked is ismerősek, és szeretnéd közelebb hozni magadhoz az érzéseid világát, szívesen kísérlek ezen az úton. Akár egyéni folyamatban, akár a Wisdom in Motion közösségi alkalmain, ahol egyre többen tapasztaljuk meg, milyen felszabadító érzés, amikor a test és a lélek újra kapcsolódni kezd. A csoport hangulatát a nyitottság és a kíváncsiság jellemzi — ha úgy érzed, itt a helyed, örömmel várunk téged is.

https://www.facebook.com/the.wisdom.in.motion
https://www.instagram.com/wisdom.inmotion/

Kapcsolódó Tartalom